megnéztük a Harry Pottert, borzalmasan átfagytam, zárásként összetörtem a telefonom, és még mindig nem tanultam semmit. rendet kell raknom, így minden olyan valószínűtlen. a holnap délelőttől pedig egészen egyszerűen rettegek, meg kell küzdenem a bürokrácia sárkányával, és eddig mindig én vesztettem. (ráadásul nem is nekem kell megküzdenem, én csak Rosencrantz vagy Guildenstern vagyok, nem eléggé tudatában önmaga lényegtelen voltának, és nem is sejtve az értelmét annak, amit tesz.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések