aztán annak is vége lett, beugrottam a boltba, hogy most aztán igazán megérdemlek valami jutalmat, valamit, amit már régóta meg szeretnék venni, felpakolok minden földi jóval, aztán hazajövök, bulit csapunk a lakótársammal, megnézünk annyi szívek szállodáját, amennyit csak bírunk, és alszunk délután kettőig. erre meg vettem egy túrórudit és egy mosóport, a lakótársam már alszik, tudunk élni.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések