múlt szombaton is ötkor keltem, ma is, csakhogy múlt szombaton volt értelme, ma viszont forgatni mentünk volna a BKV-hoz, fél hétkor találkoztunk is a mellénk kirendelt ellenőrrel, voltak engedélyeink és kérdéseink, csak az operatőrünk nem volt sehol, úgyhogy lefújtuk. viszont izgalmas a szombat hajnali város, mindenki kedves és közvetlen, olyan, mint egy nagy falu (még a fogasvezetők meg az ellenőrök is, meg az a külföldi turista, aki szombaton reggel 6 húszkor az Operába akart sétálni a Deákról), vettem reggelit a lakótársamnak meg a barátainknak, akik itt aludtak, aztán lassan hazacsavarogtam, boldogító ez a nyár. még egy hét a szorgalmi időszakból, ma hazamegyek egy kicsit.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések