mindig azt gondolom, hogy most már eltelt egy csomó idő, nézhetek újra Gilmore Girlst, de igazából tudom, hogy soha többé nem nézhetek Gilmore Girlst anélkül, hogy elbőgném magam. úgy meg minek. (egyébként amiről írni szeretnék, arról nem írhatok még, másról meg minek, ezért ez a csend. alacsony hatékonysággal készülök az államvizsgára [ezért nagyon nagy hatékonysággal tördelek, hogy ne szúrjam el egészen az időmet], dédelgetem a bicegős macskát, vihar előtti csend. hamarosan jön a nyár, tábor, aztán majd meglátjuk.) Az ember megfut mások és saját maga szerencsétlensége elől, mondta Pilinszky, értsétek, ahogy akarjátok.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések