annyira kegyetlen büntetés, hogy nem látja a gyermekeit felnőni... végülis ő dobta el, de talán maga sem tudta, hogy mit cselekszik... hogy ez a döntés azt jelenti, hogy élnek tovább, de egymás nélkül... hogy új élet, külön élet, más élet és hogy a gyerek úgy is tud nevetni, hogy az apja nem látja... persze találkoznak még, a törvény meg a megszokás, meg beszélnek telefonon, de egyre ritkábban... és mondhatja, hogy ő nem szereti jobban az új gyerekeit, de pedig igen és ez így is van rendjén... a beszélgetésekben, az együtt töltött, kiharcolt, kierőszakolt késő estékben ott van azért a keserűség, hogy hiába mondja, úgyis azt csinálok, amit akarok... hogy ez így szerinte nem jó, dehát honnan tudhatná onnan messziről, hogy nekem, nekünk mi a jó és mi a nem jó?
vásárlás
azt találtuk ki, hogy anyával vásárolunk, mert ő is nagyon szeretne már kimozdulni otthonról, persze még nem nagyon tud, mert néha meg kell állnunk, hogy feldobja a lábát a műszerfalra, és rárakjon egy adag jeget, szóval anyával vásárlunk, és csak itt a környéken. azt tudtam, hogy kell nekem epilátor (mert tönkrement), egér (mert tönkrement), telefon (mert megjelent egy furcsa folt a képernyő közepén, és nem látok tőle, szóval tönkrement), gumicsizma (a szigetre), szandál, strandpapucs (mert szétkopott az előző), sportcipő (mert a tiszának lyukas a talpa), farmernadrág, DVD, meg még reggel öltözködés közben eltéptem a melltartóm és a gyönyörű rózsaszín harisnyám kb. fél percen belül, szóval az is. erre meg vettem gyönyörű, hófehér pulcsit a Takkoban, meg zöld strandpapucsot meg fekete szabadidőnacit is ott, az jó lesz majd táborba, meg vettem hét harisnyát, rózsaszínt mondjuk nem, de lilát meg bordót igen, meg trikót és három pár zoknit, kaptam még egy fekete szabadidőpulcsit a fekete
Megjegyzések