annyira szégyellem magam, hogy idén nem én sütöttem a mézeskalácsot és a beiglit. jó, a mézeskalácsot begyúrtam koncert után késő este, de anyu sütötte ki hajnalban, mézeskalácsillatra ébredtem. aztán hogy beigli lesz-e, az kiderül ma éjjel, ha hazamegyek, karácsonyi ebédet talán főz az exnevelőapám, de jobban szeretném, ha inkább egy jó messzi városban töltené az ünnepeket.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések