bejött reggel nyolckor a kétszázkettesbe, és mondta, hogy Lackfi János vagyok, én meg mondtam, hogy hűha. meg a Gergőnek, hogy na látod, ez a pasi írta azt a klassz cicás verset. jött mondani, hogy gyertek gyerekek a pázmányra, mert járhattok kreatív írás szemináriumra. azt is mondta (de nem magától, kérdeztem), hogy persze, szerkesztőképzés is van a pázmányon, de az egyetemen kívül is, pesten, utánanézni (nagyon drága), hozott prévert-t, meg svéd gyermekvers-típusú verset is (ki gondolta volna gyerekként, hogy azok ilyen híresek), meg weöres sándort, kreatív írtunk, kreatív hallgattunk, hallgattuk. meglepetés volt, jó meglepetés így kedd reggelre, sok ilyen kedd reggel kéne, mondjuk jöhetne még az eltéről a Nádasdy, annak is örülnék.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések