buta, buta, buta, buta, meg még lusta-lusta-lusta-lusta is, meg figyelmetlen, felelőtlen, megbízhatatlan, nem kitartó, de nem ám, meg önfegyelmetlen, meg tehetségtelen, meg befolyásolható, meg semmihez sem értő, semmit sem akaró, semmihez sem kezdő, nem is megy magyarszakra, egyetemre sem, buta, buta, buta, buta.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések
nem tudom normálisan beosztani az időmet, sosem tudtam, de ez egyre rosszabb lesz.
(és mindig utólag derül ki, hogy teljesen felesleges dolgok miatt éjszakázok.)
Mint mindenki, úgy általában. Attól azonban nem kell megzakkanni, sőt: megbuggyanni is csak kis mértékben illik...