Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések
nem lesz, mert a szervezeted lassan elszokik az alvástól, meg persze az evéstől is, egy lebegeő olvasógépezet leszel, hetenkénti marcipánfeltöltéssel lektorálsz dézsmányi íveket, - és blogolsz is, de ezt már csak én ajánlom innen a Földről... különben felnyúlok a kampós esernyőmmel a szférákba és lehúzlak ide
http://www.lisztakademia.hu/esemenyek/47
szamárfül: ne sajnáld, perpillanat az egyetemen kívül heti két oldal munkája van, a többi idejét maga osztja be