annyira rendes velem mostanában mindenki (elsősorban amúgy a szobatársam, akinek mindig van elég felesleges krémtúrója a hűtőben, és megbeszéltük, hogy ha nincs itt, akkor nem kell éhen halnom, hanem megehetem), hogy arra egyszerűen nincsenek szavak - nem értem, meg nem is érdemlem meg (főleg az ilyen rendes szobatársat, amikor velem együtt élni nem egy könnyű móka), de mindenesetre köszönöm, kialudtam magam.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések