ma például elképesztően rengeteget bicikliztem (mondjuk az Attila úti bringaút akkorát dobott a járgányon, hogy leesett a lánc, aztán öt perc múlva leszakadt az első lámpám, és biciklizés közben fél kézzel elkaptam, szóval nem volt ez annyira jó kör), ezen a héten már másodszor láttam Parti Nagyot, és tegeznem kellett egy csomó magyartanárt egy szemináriumon. kicsit szerintem furán viselkedtek. ma a legtöbbet azt mondogattam, hogy ótejóég, de lehet, hogy néha mást is. most meg elindulok az apukámékhoz.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések