sallalam, ma délig aludtam, aztán elmentem a palacsintázóba ebédelni (mmm), és még a biciklimet sem lopták el, hiába hagytam odakint ebek harmincadjára egész éjjel, aztán voltam a Merlinben Cseh Tamás-esten, ami minőségileg a szuperjótól a kritikán aluliig ingadozott (a szuperjó tényleg szuperjó volt, önmagában is megállta a helyét, a kritikán alulinál meg sírni lett volna kedve az embernek), aztán még sétáltunk is, meg ilyesmi. most nekiállok dolgozni keményen, most egy hétig megint elég lesz csak három óra alvás, majd szombatról vasárnapra kialszom magam. mint mindig.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések