azért játszottam persze a gondolattal, hogy belecsúsztatni valami személyes üzenetet a borítékba, valamit, aminek majd örülnek és mosolyognak odabent, ha kibontják, ha mást nem, akkor csak azt, hogy én csináltam a plakátot, ugye szép, de aztán nem mertem, aki kibontja ezt a levelet, nem mosolyogna a nevem láttán, jobb, ha nem is tudja, hogy kinek a keze van a dologban, így hát csak nézegettem elmerengve a gimi nevét. száz levelet behajtogatni.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések