a mai este fénypontja mindenképp az volt, amikor háromnegyed tízkor hazavergődve végre leültem ebédelni, sajtos tészta, meleg, az illata is jó, baj nem lehet, hát tévedtem, meg volt szórva cukorral jó alaposan a sajt alatt. egészségetekre. ez persze semmi ahhoz képest, hogy erősen koncentráltam, hogy el ne aludjak a nyolc ötvenesen, mert az tatabányai, persze elaludtam, de felkeltem időben, meg hívott anyu is, hogy hol vagyok, és mondtam, hogy szállok már le mindjárt, meg is nyomtam a gombot, persze rossz helyen, a sötétben a főúton sosem könnyű kitalálni, hogy most melyik árok szélén fog megállni, most nem figyeltem eléggé, egy megállóval hamarabb, nem az elágnál, hanem kint újtelepen. nem mertem szólni a sofőrnek, mind kiabálósok, inkább leszálltam. szóval a tízes út mellett sétáltam haza a semmi közepéről a sötétben, aztán a bajnai út mellett szintén sötétben, nem félek, nem félek, minek hívott fel anyu, ha már megint/még mindig rossz a kocsi és úgysem tud kijönni elém, akármikor is jövök? ha nem lenne rossz a kocsi, mint általában, akkor nem kellett volna bent maradnom a városban, amikor végeztem háromkor, hanem mondjuk hazajöhettem volna a suli és a koncert között, mert azért haza szoktak menni az emberek, így sem volt rossz persze, a teaházban olvastam a Károlyi Amyt, közben ittam vadcseresznyést, aztán próbáltunk az erzsébetben, énekeltünk is a vízivárosiban, meg az ars musica, meg az erzsébetesek, meg a frankás fiúk, akiknek a Pálmai Árpi a karvezetőjük, meg a Szegő-kvartett, nem is tudtam, hogy a Laci a gitárosuk, aki engem is tanított fél évig, szóval igazából nem volt rossz, sőt, mert mindig jó, ha sok ember együtt énekel és együtt örül annak, hogy mindjárt karácsony van. és akkor majdnem nyolc volt, mire végeztünk, azért hideg is volt nagyon a templomban, de odakint is, szóval negyven percet álltam és vártam a buszvégen az ötvenesre, Károlyi Amyt olvastam az italautomata fényénél (az a legerősebb fényforrás a környéken), kicsit beszéltem az alterfiúval, de lemerült a telefonom, persze lemerülhetett volna akkor már teljesen is, nem csak úgy, hogy sípol, akkor anyu nem tudott volna felhívni, akkor jó helyen szálltam volna le, és akkor biztos nem raktak volna cukrot a sajtos tésztámra.
annyira büszke vagyok magamra, hogy előre megtanultam a törit. mintha nem is én lennék.
Megjegyzések