nem gondoltam, hogy eltévedek, de végül mégis egy megállóval hamarabb szálltam le. józsefvárosi piac. és durrognak a petárdák. (van egy gyerekkori emlékem, apával állunk a piac előtt, várunk a villamosra, bácsi megy át az úton, apa kiabál, mondja, hogy lépjek le a sínekre, nem lépek, bácsit elcsapják, mellém esik. azt hittem, a józsefvárosinál volt, nem, máshol, de a helyszín kísértetiesen hasonlít.) féltem, nem is mertem átmenni az úton, amíg nem jött egy néni, aki átkísért.
aztán óbuda, kislányoknak kori, én is akarok, de még nem lehet. puszi-puszi, forralt bor, apa. hogy menjünk ki a hajógyárira sétálni. de én oda nem akarok, nem azért, mert fáj, mert olyan hideg van, mintha jeget raknánk rá, csak bent fáj a melegben, hanem azért, mert akkor mindig át kell mászni egy kerítésen, meg már a kislányok sem akarták, hisztiztek is. én is hisztiztem, akkor apa mondta, hogy csak azért hisztizek, mert utálom. mondtam, hogy igen, aztán hogy nem, döntse el. aztán sétáltunk sokat, nem szeretem a hajógyárit, ha az első hídon megyünk be, és át azon a kapun, ahova ki van írva, hogy belépni tilos, aztán dobáltuk kövekkel a befagyott holtágat, mindenki belelépett a jeges vízbe, persze én nem, aztán végig kellett csúszkálni a parton, és átmászni egy télire zárt golfpálya kerítésén, pedig megígérte, hogy most nem.
annyira ijesztő, hogy sosem éreztem magam biztonságban az apám mellett. (pedig mindig kell kerítést mászni, akárhova megyek vele, és nem emlékszem arra, hogy valaha is lett volna bármi bajunk. azon kívül, hogy ideges lett, mert paráztam.)
aztán óbuda, kislányoknak kori, én is akarok, de még nem lehet. puszi-puszi, forralt bor, apa. hogy menjünk ki a hajógyárira sétálni. de én oda nem akarok, nem azért, mert fáj, mert olyan hideg van, mintha jeget raknánk rá, csak bent fáj a melegben, hanem azért, mert akkor mindig át kell mászni egy kerítésen, meg már a kislányok sem akarták, hisztiztek is. én is hisztiztem, akkor apa mondta, hogy csak azért hisztizek, mert utálom. mondtam, hogy igen, aztán hogy nem, döntse el. aztán sétáltunk sokat, nem szeretem a hajógyárit, ha az első hídon megyünk be, és át azon a kapun, ahova ki van írva, hogy belépni tilos, aztán dobáltuk kövekkel a befagyott holtágat, mindenki belelépett a jeges vízbe, persze én nem, aztán végig kellett csúszkálni a parton, és átmászni egy télire zárt golfpálya kerítésén, pedig megígérte, hogy most nem.
annyira ijesztő, hogy sosem éreztem magam biztonságban az apám mellett. (pedig mindig kell kerítést mászni, akárhova megyek vele, és nem emlékszem arra, hogy valaha is lett volna bármi bajunk. azon kívül, hogy ideges lett, mert paráztam.)
Megjegyzések