mivel ezen a blogon az átlagosnál jóval magasabb a magyartanárok ill. magyartanári érdeklődésűek száma, csak úgy mondom, hogy belelapoztam a kisebbik öcsém (8. oszt) szöveggyűjteményébe, amit Tóth Krisztina szerkesztett, és csúcsszuper, csak sajnos nem vihetem magammal Pestországba, mert használja. ha nem értenék egyet a tanárok szabad tankönyvváltasztásával, akkor köteleznék mindenkit, hogy azonnal cserélje le azt a borzalmat, amiből mi tanultunk, köszi. és akkor van esély arra, hogy a diákok megszeretnek olvasni. (a tankönyvről nem tudok véleményt mondani, a miénket egyáltalán nem használtam. ilyen magyartanárok mellett nem voltam rászorulva ^^)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések
N
a fiukat pedig ne a könyvtárakban keresd