már megértettem Heideggert, Husserlt, Nietzschét, Derridát (na jó, őt nem), de a Gadamer-szövegben még mindig csak 3 és fél oldalt haladtam előre (3 óra alatt, úgy, hogy nem foglalkoztam közben mással). és ezek a szövegek csak egyre nehezebbek és nehezebbek lesznek. (amúgy igazából élvezem, izgalmas. na meg sokat segít, hogy ebben a félévben volt elméleti szövegek olvasása órám, azok nélkül a jegyzetek nélkül nem mennék semmire se.) csak ne essünk pánikba.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések