Esztergom, mit látsz, semmit, csak érzem. A város befogadhatatlanul szép volt ma, turistabolondítóan szép, napsütéses és idegen. (LeFeljött meglátogatni a fiú, akivel járok.) Csak akkor kezdtem magam otthon érezni, amikor már a buszmegállóban álltam, és aludni mentek a fények, amikor mondták, hogy kimarad egy busz, amikor ötven perc várakozás után megszólalt a tárogató, amikor egy fiúnak istvános szalagja volt (a fiú mondjuk csak közepesen volt ismerős, de szerintem neki én igen, mert mosolygott). a városban ma ez jutott eszembe (most olvasom), és majdnem senkivel sem találkoztam. Amikor meg valakivel véletlenül mégis, attól még boldogabbá váltam.
vásárlás
azt találtuk ki, hogy anyával vásárolunk, mert ő is nagyon szeretne már kimozdulni otthonról, persze még nem nagyon tud, mert néha meg kell állnunk, hogy feldobja a lábát a műszerfalra, és rárakjon egy adag jeget, szóval anyával vásárlunk, és csak itt a környéken. azt tudtam, hogy kell nekem epilátor (mert tönkrement), egér (mert tönkrement), telefon (mert megjelent egy furcsa folt a képernyő közepén, és nem látok tőle, szóval tönkrement), gumicsizma (a szigetre), szandál, strandpapucs (mert szétkopott az előző), sportcipő (mert a tiszának lyukas a talpa), farmernadrág, DVD, meg még reggel öltözködés közben eltéptem a melltartóm és a gyönyörű rózsaszín harisnyám kb. fél percen belül, szóval az is. erre meg vettem gyönyörű, hófehér pulcsit a Takkoban, meg zöld strandpapucsot meg fekete szabadidőnacit is ott, az jó lesz majd táborba, meg vettem hét harisnyát, rózsaszínt mondjuk nem, de lilát meg bordót igen, meg trikót és három pár zoknit, kaptam még egy fekete szabadidőpulcsit a fekete ...
Megjegyzések