ma megint közgyűlés volt a Collegiumban, a második órától kezdve darvakat próbáltam hajtogatni az érvénytelen szavazócédulákból. egy púpos madarat sikerült is amúgy. (meg a lány, aki nehezményezi, hogy csak ritkán szoktam róla írni, elefántot rajzolt a kezemre.) vigyáznom kell egyébként ezekkel az epitheton ornansokkal, ma valaki azt mondta, hogy "mindenki a fiúra vár, akivel jársz". néha szeretném, ha helyben végigmenne rajtam a radírpók. a néhánál kicsit gyakrabban.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések