két nap alatt három film, ma például a kisebbik öcsémet vittem félévzáró mozizásra. mondjuk kár, hogy egyáltalán nem beszéltünk közben, pl. kértem, hogy mesélje el, hogy mit csinált ma, erre azt mondta, hogy ugyanazt, amit az elmúlt nyolc évben, és az élete végéig fog, reggel felkelt, azóta unatkozik. úgyhogy kínomban folyamatosan beszéltem. viszont a film elég jó volt, még az öcsémnek is tetszett, mármint nem kell semmi nagy dologra gondolni, szerelmes-verekedős rágógumi (Scott Pilgrim vs. the world). mondjuk kicsit megpörgette az emlékeimet, elkezdtem számolgatni, összejönne-e a Hét Gonosz Ex, meg hogy én is ennyire idegesítő voltam-e, amikor gimisként egyetemistával jártam. bár ha csak feleennyire, már az is sok.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések