úgy néz ki, a költözést a kollégisták 90%-a megfelelő humorral és rugalmassággal kezeli, rendkívül igyekezek, hogy én is ebbe a kategóriába tartozzak, úgyhogy telespricceltem a táblát meg a krétatartót, ami alatt mellett aludni fogok, hátha így nem fulladok meg éjszaka, meg kezdetnek a boldog futónövényem vittem le, ahol az jól érzi magát, ott én is.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések