viszont ez lesz az első olyan lakás mindkettőnk életében, amivel – mivel úgyis mindent újra kell festeni, amúgy meg szinte teljesen üres – azt csinálunk, amit akarunk. ez izgalmas, csak meg kell tudnunk egyezni, és el kell hozzá menni a festékboltba, a csempeboltba, a csaptelepboltba, a bútorboltba, a mosógépboltba meg ilyesmi helyekre. mi minden kell egy igazi lakásba, műszaki cikkek, bútorok, kismacska. ó, mamám.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések