ma már megint hidegek voltak a radiátorok a gimiben. botrány. tudom én, hogy gazdasági válság, meg kell a pénz rádióra meg nyaktagra, meg ez az épület sokkal nagyobb, mint a régi volt, több pénz befűteni, a folyosókon is sötét van, hogy ne pazaroljuk az áramot, na de mégse legyen ilyen nagyon hideg, ez borzasztó. tegnap a saját fülemmel hallottam, hogy a dökelnök lement az igazgatóiba szólni, hogy hozzá járnak panaszkodni a diákok, hogy megfagyni a suliban, szuper, hatodik órára már kicsit be is melegedett, oda lehetett bújni a radiátorokhoz. na de így. mínuszok vannak, na.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések