nem is olyan rég szépen felébredtem, bevettem a két bogyót, amit a doktorbácsi felírt (ilyenkor kell jönni? mit csináltál három hétig?), a világoskék-sötétkéket, meg a fehér-zöldet, csináltam forró teát, raktam bele mézet, kaptam köptetőt, hogy köhögjek, persze lehet, hogy jó, mert már egy ideje sípolt a levegő, de nem köhögtem tőle. de én jobban szeretem, ha sípol, mintha köhögök. ráadásul kiírt egész hétre, ezért most alszom tovább.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések