nagyon szeretem, hogy a hetediken vagyunk, laktam már a hetediken, de ott nem úgy volt, mint itt, itt a többi ház alacsony, ellátni egészen messze, látni az eget. amikor a lakótelepen laktunk, ott szemben egy másik tízemeletes volt, egy egész sor, egy egész lakótelepnyi ugyanolyan panel tízemeletes, mindnek lilára festve az alja, aztán a Dobó Katica utcától piros, aztán volt sárga is, azt hiszem, meg még sok szín... eleinte mindig eltévedtem, annyira egyformák voltak a házak meg az utcák, olvasni kellett a táblákat. éjjel, ha nem tudtam aludni, órákon át bámultam ki az ablakon, és számolgattam, hány család van még ébren szemben.
a tanítónénim, (aki mindig sünikről meg pingpongról énekelt nekünk, meg néha azt is, hogy a bööörtööön ablakába) azt mondta, hogy ő mindig úgy képzelte, hogy a panellakások olyanok, mint a gyufásdobozok, és bármikor jöhet egy óriás, aki belekukucskálhat az életükbe. azóta én is úgy képzelem, és sokáig nem tudtam aludni éjszakánként, meg akartam lesni az óriást, aki éjszakánként végigjárja az egész kerületet, és minden alvót betakargat...
a tanítónénim, (aki mindig sünikről meg pingpongról énekelt nekünk, meg néha azt is, hogy a bööörtööön ablakába) azt mondta, hogy ő mindig úgy képzelte, hogy a panellakások olyanok, mint a gyufásdobozok, és bármikor jöhet egy óriás, aki belekukucskálhat az életükbe. azóta én is úgy képzelem, és sokáig nem tudtam aludni éjszakánként, meg akartam lesni az óriást, aki éjszakánként végigjárja az egész kerületet, és minden alvót betakargat...
Megjegyzések