fel vagyok pörögve, mint valami búgócsiga (talán nem kellene ennyi kávét meg fekete teát inni), az előbb kínomban már mosogattam is, tök jó volt, de sajnos nem nyugtatott meg eléggé. elképesztően kikészít, hogy egy napon kell referálnom és ZH-t írnom, nem is emlékszem már, hogy bírtam a gimiben, hogy egy nap két témazáró meg még röpdolik és felelések. a mai németórán csak azt az egy szót tanultam, hogy Nervenzusammenbruch, de ez legalább tetszik. (és a pulcsim is megvan, amiről azt hittem, hogy egészen elvesztettem, csak meg kellett volna várnom a visszakérésével a jó fej portásbácsit.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések