ma láttam rendőrmotorokat a Kálvinon, pont olyanok voltak, mint amilyen az öcséimnek van otthon játékból, nagyon menő. előtte volt egy órám, amin országvárosoztunk a jobbomon ülő lánnyal, amíg a tőlem kettővel balra ülő fiú óriási falloszokat rajzolt a füzetébe, tehát rendkívül érdekfeszítő volt. nagyon szeretek az ország legjobb egyetemének legjobb karára (HVG) járni. most már ideje lenne eldöntenem, elhiszem-e, hogy Zrínyi öngyilkosságra kényszerítette (tehát voltaképpen megölte) a feleségét. meg Macsekkal is találkoztam, aki elvitt egy mesebeli boltba, ahol olcsó a marcipán, szuperszuper ez a napsütéses, tavaszi nap. (és izomlázam sincs a tegnapi kirándulás miatt, nem is gondoltam volna, hogy nem lesz, de azért mégsem bicikliztem ma, mert amikor elcsúsztam, meghúzódott egy picit a bokám. de az is lehet, hogy csak simán kényelmessé tesz, ha van bérletem.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések