ma reggel Tolnai Gyuláné ébresztett, a heurisztikus olvasástanítási módszer kidolgozója, hogy vigyem arrébb a cuccaimat, mert szeretné kivenni néhány könyvét a szekrényből. bár ébredéskor kb. annyira vagyok kedves, mint egy predátor, megígérte, hogy ha legközelebb jön, elmeséli, mik azok a különös számok meg jelek az olvasástanítási programfalon. még sosem ébresztett senki, aki kidolgozott volna egy saját olvasástanítási módszert. (még sosem ébresztett senki piros kalapban.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések
N