amikor egyszer sikerült elmennünk jógázni, akkor teljesen bezsongtam, elkezdtem jógás honlapokat és blogokat olvasgatni, és teljesen beleszerettem. ó, acélozd meg a tested és a lelked, kitartás, akaraterő, győzni önmagad fölött, kitapogatni a teljesítőképességed korlátait stb. aztán persze rájöttem, hogy nap mint nap ezt csinálom, csak nem jógának hívom, hanem életnek.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések