tegnap az egyik pedpszis órán 12 metaforát kaptunk (a tanár állatidomár, a tanár szobrász, a tanár tyúkanyó, karmester, kertész stb.), és miközben értelmeztük őket, mindegyik tökéletesen ráillett valamelyik gimis tanáromra, rendkívül izgalmas volt. kíváncsi vagyok, mások is ugyanígy osztották volna-e fel a tantestületet, de sajnos nem mutathatom meg, mert nem akarok senkit sem megbántani. (és az utolsó órára persze az a feladat, hogy írj egy történetet a kedvenc tanároddal. hah, mintha az olyan egyszerű lenne, amikor is a gimnazista éveim eseményeit a felejtés jóindulatú homálya burkolja.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések