a mai különös ingerlékenységem nemes egyszerűséggel arra fogtam, hogy nem adhattam vért, most sem, pedig akartam nagyon, mert múlt héten nagy adag antibiotikum, egyébként is 37,5-öt mutat a hőmérő, betegen nem lehet, a múltkor sem adhattam, amikor az iskolában volt, akkor is volt valami bajom. nem éri, meg akarok gyógyulni nagyon, hogy adhassak vért, és nagyon hasznos tagja legyek a társadalomnak. persze nyilván makkegészséges vagyok, csak kicsit magasabb a testhőmérsékletem a normálisnál, ez nem baj, csak több pulcsi kell, meg melegebb a szobában.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések
...és esetleg hársfatea kicsi borsmentával, meg mézzel, és az sem ártana, ha elhinnéd végre: véradások nélkül is lehet valaki egész pazar társadalmi jelenség...
...valamint jókedvűen is, és nem is megerőltető, mert épp annyi energiát kíván, mint nemjókedvűnek lenni, node micsoda különbség!!!
Tudod, miért szeretik az emberek a kismadarakat? Csíííz, és nyugi, mert van saláta is ... :)