amikor ügyesen megszereltem a biciklimet, már csak az kellett ahhoz, hogy ez egy igazán szuper este legyen, hogy ne repüljön több szárnyas hangya az orromba, és nem repült, mert mind elment aludni, úgyhogy nyugodtan hallgathattunk a cökxponban (ezt hogy kell mondani?) szuper ragtimeot. azért száz éve sem lehetett olyan rossz élni, ha olyan dalok születtek, mint a drágicám, maga egy guszta nő, kár, hogy a szíve puszta kő. ollé!
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések