utálom a fölstilizáló fordítókat, a rossz bicikliket és a kólát, de mostanában valahogy pont ezeket nem tudom elkerülni. szerdán szerencsére szuper óráim vannak, úgyhogy mindjárt minden jó lesz. egyébként is már órák óta szerda van, úgyhogy minden jó. (mondjuk nagyon hangosak a csövek. csodálom a szobatársaim, akik nemcsak a csöveket viselik el, hanem engem is, aki egészen letekerem a radiátort, hogy elhallgassanak végre. nem a szobatársak, a csövek. a szobatársak halkak, én hangos vagyok, a csigák halkak, a hűtő meg a csövek hangosak, a focipálya ilyenkor halk, a mosógép pedig hangos, nappal pont fordítva. a zene hangos, hogy elnyomja a búgást a fejhallgatóban, ami szintén. télen megfagyunk és/vagy megőrülünk.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések