mérhetetlen önzőségem abban is megnyilvánul, hogy magammal hoztam a csiguszokat a koliba, mert így rendszeresen kell vásárolnom gyümölcsöt és zöldséget. (vagy rá kell szoktatnom őket is a lekváros zsömlére.) mindenesetre titokban tartok attól, hogy néhány év múlva engem is csak Csigásnak fognak hívni, mint azt a fiút, akinek nem tudom a nevét, mert mindenki csak Csigásnak hívja.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések