még csak délután három van, nekem pedig már volt egy csomó izgalmas órám (kb. öt, de ebből például három egyszerre, ez az ütközés eddig véletlenül nem tűnt fel), kiesett a biciklim kereke (visszaraktam), rengeteg régen látott és újonnan szerzett kedves ismerőssel találkoztam (a legjobban annak örültem, hogy Lin azt mondta, hallotta a nevetésem, úgy talált rám, de persze mindenki másnak is), és kakaót reggeliztem kiflivel a kertben ülve. most pedig gyorsan megtanulok angolul.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések