elkezdtem hallgatni A Danaidát, még vizsgaidőszakban, amikor nem volt szabad elaludnom, csak félórás szüneteket engedélyezhettem magamnak, és a betűket már nem bírta a szemem, aztán tegnap rájöttem, hogy fent van dián, a hangoskönyv túl lassú, úgyhogy egész éjjel olvastam monitoron. nem egyszeri eset (ráadásul komoly gyűjteményem van a gépen soha nem olvasott, de rendkívül vágyott könyvekből), úgyhogy mostanában egy ebook-readerről álmodozok. (de sajnos igazából felesleges luxusnak érzem.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések