Ingrid Sjöstrand: Sietek

miközben azon zsörtölődök, hogy a Bardo szerint mennyire iszonyú frázisos egy versen belül a kéz a szív és a szem, ráadásul még a hó is, és közben itt a hetedik ecloga, ahol az utolsó versszakban halmozottan van élet meg halál meg álom meg csók, mégsem mondja senki Radnótira, hogy milyen elképesztően frázisos és rossz költő, nem is lenne igaza annak, aki ezt mondaná, de akkor nekem se mondja, pláne ne Bardo, aki mostanában olyan furcsa verseket ír, szóval eközben repes a kis szívem a boldogságtól, most még modoros is voltam, borzasztó, mert hogy még a dokk néhánnyal ezelőtti leállása előtt küldtem be oda verset, és mostanra az egyiket a komoly szerkibrigád maradandónak ítélte, persze azt, amire számítottam, bizony, lehet sikerélményt elérni, ha az ember a legjobb versét mutogatja fűnek-fának, de a lényeg, hogy ott van, végülis a dokk a legnagyobb kortárs amatőrirodalmi gyűjtemény, innen már csak egy lépés a világhír. (már csak meg kéne tanulni kevésbé frázisos és sokal egyedibb verseket írni.)