ma váltottam a sedatif pc-ről a ginzenges-levendulás teára, de valahogy nem múlik az a görcs a gyomrom tájékáról. aludni akarok, na. (olyan dolgokra fogom a nemalvást, mint a tücskök, a szobatársak [erre viszonylag nehéz, mert abszolút ideális szobatársaim vannak, ellentétben velem, aki nem vagyok], a radiátorcsövekben mozgó víz hangja, a furcsa színű budai ég, a harmadik emelet trópusi melege, meg hogy hangosan eszik a csigáim a szépiát.) mi a baj, mi a baj.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések
Remélem megtalálod a zárt kapuk kulcsait, és megoldódnak a gondjaid. :)