De legalább újra meleg van.Mert a páncél hatalmas, és a Csikorgó Csőkorgóról, vagy más néven Csúf Csőgörényről soha nem lehet tudni, hogy most éppen hol van a hatalmas páncéljában. Egyszerűen megtalálhatatlan. A páncélja ugyanis cső. Csövek, csupa csavarlatos cső, egész csőrendszer. Abban bujkál a Csúf Csőgörény, és amerre jár, iszonyatos, rettentő a korgás és morgás, csörgés és csurgás és csikorgás: aki csak hallja, belebolondul.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések