a régi collegistáknak olykor heteken át nem kellett kimozdulniuk az épületből. amióta szünet van, tulajdonképpen nekem sem kell – ha pedig mégis, azt idegenkedéssel vegyes riadt kíváncsisággal teszem, odakint bármi történhet. talán másnak is összeszorul a gyomra, ha arra gondol, hogy láthat mást is, mint ezeket a falakat, ezt a kertet, ezeket az arcokat. a bicikli lehet ürügy, de bevallottan az.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések