Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2012
a napom legeslegjobb része egyértelműen a töltött káposzta volt, kedves kecskeméti (és környéki) vegetáriánusok, borzasztóan szerencsések vagytok, hogy nálatok vegetáriánus kaját szállítanak házhoz, itt meg még karácsony előtt se nagyon lehetett találni olyan éttermet, ahol lett volna ilyesmi. a legrosszabb pedig egy ideális világban akár az is lehetett volna, hogy pont akkor fagyott le nagyon a kindli, amikor Mr. Darcy és Eliza végre összejöttek, de persze nem ez volt.
ébredezvén versenyeztünk, melyikünk tudja messzebbre dobni az újra és újra támadó macskát velociraptort az ágyától. nem árulom el, melyikünk nyert, de azt kell gondolnom, hogy ez a macska szereti, ha dobálják.
végül az az idő is elérkezett, hogy egy könyvet a szép, színes képek miatt szeretek. na de ezek a képek olyasmi címeket viselnek, mint hogy "Korfu a kikötője a harmincas években", "Az eperpiros villa ma" vagy pedig "Gerry és Ulysses". ez pedig ellenállhatatlanná tesz egy könyvet a számomra akkor is, ha a történetből a lebutított nyelvtanulóknak szánt angol kiadás készítői éppen csak azokat a részeket vágták ki, amik érdekessé teszik. (arra inkább nem térnék ki, hogy az utóbbi két hétben hányszor gondoltam arra, hogy mennyivel nagyobb esélyem lenne a könyvkiadásban elhelyezkedni, ha valami szerencsés véletlen folytán az én anyanyelvemet akarná megtanulni az egész világ. az állam leesett ma, amikor azt mondta az aktuális native speaker fiú a Collegiumban, hogy sajnos nagyon kevés jó könyv érhető el angolul. hmmm.)
ha lenne olyan sportág, hogy fogas után futás, akkor tegnap triatlonoztam volna, így csak nagyon kimerültem ettől a biciklizés Leányfaluig – pancsi – biciklizés haza – színház dologtól, viszont nem csoda, hogy a Szirénének a 2010. év legjobb drámája lett, mert tényleg nagyon jó, szeretném azonnal újranézni úgy, hogy éppen nem esem össze a fáradtságtól. és hát ez a biciklizős dolog is nagyon hiányzott, akármennyire is izomlázam van ma, mégis megérte. legurultam az Istenhegyin (!!!), nagyon jó érzés, de vennem kell egy új bukósisakot. (meg ez a pancsizás is eléggé kiütött, tavaly nyáron kétszer voltam vízben, egyszer bedobtak a Balatonba ruhástul, egyszer meg beleestem a Dunába ruhástul, ebből nagyjából kiderül, kb. mennyire szeretek úszni. néha viszont kell.)
viszont technikai infó: a látogatók nagyon nagy része a nevemre googlizva talál ide, és nem mintha nem vállalnám fel, amit írtam, az ismerkedést egyszerűen megnehezíti, hogy megismerkedünk, bemutatkozom, és mire hazaérek, végigolvasta az életemet öt évre visszamenőleg, mert beírta a nevem a googliba, nekem meg elmegy a kedvem az egésztől. úgyhogy mostantól nincs kiírva. nem tudom, hogy ennyi év után valahogy hátrébb lehet-e süllyeszteni a blogot a nevemre adott találatok listáján, de nem bánnám, ha lehetne.
arra ébredtünk, hogy a macska kiborítja magának a konyhapulton a száraztápot, úgy látszik, egyszerűbbnek tűnt kiszolgálnia magát, mint felkelteni minket, végülis miért is kelnénk fel szombaton már reggel hétkor, ugye. aki viszont korán kel, egész délelőtt aranyat lel. az a jó abban, hogy tavasz van, hogy már nemcsak a kézfejem, hanem az alkarom is összevissza van karmolva. gondoltam, hogy csinálok egy "cuki cica ül a teraszon / fekszik valamelyikünkön" képet, hogy valami pozitív is legyen, ne pedig csak macska-ellenpropagandra, de elromlott a fényképezőgépem, úgyhogy képzeljétek ide. csíkos.
hogy ne csak a testnek adjuk meg, ami jár neki: a Félelem és macskajaj...-t láttam ma, nézzétek meg ti is, érdemes. (lakásszínház, egy osztály nem férne be, egy faktos csoport igen.)
de igazából a legjobbat, ami történt, azt úgyis észrevettétek, ez pedig a tavasz. ha egyszer híres leszek, rendezhetnének kiállítást azokból a ruhadarabokból, amiket akkor vettem, amikor úgy indultam el iskolába, hogy "á, már tavasz van, hordhatok nyári ruhát", majd hamar kiderült, hogy mégsem. egy szál harisnyában utcára menni, mit is gondoltam én. (ezeket a hirtelen vásárolt ruhadarabokat rendszerint soha nem veszem fel többé.)
egy csomó mindenről szeretnék írni, na nem mintha történne velem bármi is, csak benyomások, mint mindig, de sajnos realizáltam, hogy egy hét van a nyelvvizsgáig, és most már nem biztos, hogy elég az "olvasgatok, filmeket nézegetek és review-kat írogatok az angol blogomra róluk", úgyhogy ollé, hajrá stb. viszont már nem a kávé tart életben, szedjetek ti is Magne B6-ot meg Béres Activált kávé helyett, a vegetáriánus barátaim különösen, és mivel nálam mostantól mindig lesz, majd adok. reklám helye.
szuper, hogy kihívott németóráról az angoltanárom, hogy most beszélgethetek egy igazi amerikai lánnyal (native speaker!), viszont amikor fél óra múlva visszamentem németre, már semmilyen nyelven nem tudtam megszólalni, és elfelejtettem olyan csoporttársaim nevét, akiket három éve ismerek. bábel. egyébként a nap, nem annyira meglepő módon, az angol nyelvtani tesztek megoldásának jegyében telt, legalábbis addig, amíg (kis rávezetéssel) fel nem fedeztem a british council oldalán a játékokat. a többit, ugye, magatoktól is kitaláljátok.
mai kihívás: úgy átjutni a Kazinczy utcai kampuszról a Múzeum körúti kampuszra, hogy közben egyszer sem megyek árnyékban.
challenge accepted!
egy kicsit megijedtem ugyan, amikor felszállt egy nő a hetvenötös trolira egy akkora kutyával, mint egy póniló (tehát egy dán doggal), a sofőr kinyitotta a fülke ajtaját, a kutya pedig a sofőr ölébe hajtotta a fejét, és így mentünk vagy két megállót, de igazából egyrészt nem volt annyira ijesztő, mint bármelyik utazás a csúszós, kanyargós úton a huszonegyesen, különösen, ha a sofőr részegen kiabál a mikrofonba, vagy mint a mostanában szinte heti rendszerességgel lángba boruló metró, másrészt pedig (bár nehéz ezt a szót használni egy akkora kutyára, mint egy póniló) édesek voltak, na.
megint pedpszis szeminárium, tizennyolcan vagyunk, csak bemutatkozáskor derül ki, hogy Zsófik, hárman, egymás mellé ültünk. könnyű ismerkedni a tanári modulos órákon, a lányok nagy részét Zsófinak hívják, fiúk nincsenek (1-2 csoportonként), mindenki szülei pedagógusok voltak, mindenki bizonytalan.
mindig probléma, hogy mi legyen a háttérfilm mosogatás közben, ha egyedül vagyok és nagyon sok a mosogatnivaló, és mivel ezt a hétvégét teljes egészében az angoltanulásnak szenteltem, tulajdonképpen bármi szóba jöhetett volna, ami a gépen van, de aztán végül arra jutottam, hogy inkább kivándorlok Németországba, mosogatni ott is tudok, és beraktam ezt. sajnos túl gyorsan mosogattam, úgyhogy majd csak a writing gyakorlása után fejezhetem be, de az eddigiek alapján rendkívül bájos, nézzétek meg és vándoroljunk ki együtt.

(ez a második "bevándorlófilm", amit rövid időn belül látok, a Biutiful után viszont senkinek sincs kedve sehová se menni. meg máshoz sem.)
ma azon gondolkodtam (két próbafeladatsor között), hogy vajon a szókincsemből ki lehetne-e találni, milyen sorozatokból tanultam angolul. (szerintem igen.)
szerettem volna, de nem tudtam úgy végigmenni a Csaba utcán, hogy ne azt az idős házaspárt keressem a tekintetemmel.
vagyok én, vannak az álmaim, a kettő között meg ott az üveghegy. nem, nincs tapadókorongos cipőm. mindig közbejön valami nem várt, áthidalhatatlan akadály, na de nem baj, hon- és népismeret tanár még mindig lehetek, ha lesz pénzem kifizetni az összes hülye szóbeli felvételi árát.
ez még csak az első hét, és én máris elaludtam. (illetve nem elaludtam, hanem felkeltem időben, lezuhanyoztam stb., majd "á, még van negyed órám" felkiáltással visszafeküdtem aludni. lehet tippelni, hánykor ébredtem.)
amúgy varrattam egy laptoptáskát (köszönöm ZM-nek az ötletet, magamtól nem jutott volna eszembe felmenni a Meskára), ma megérkezett, gyönyörű.
át kellene neveznem a blogot, lehetne pl. a címe "magyartanárrá válásom története", vagy ilyesmi. mint a bumeráng. mindenesetre jövő hétre kell vinni egy tárgyat a szemináriumra, ami a középiskolánkhoz kötődik, úgyhogy most egy hétig ezen fogok gondolkodni, ez jó. ami nem jó: akárhányszor becsukom a szemem, villogni kezd előtte, hogy "nyelvvizsga, nyelvvizsga", meg hogy "felvételi, felvételi". úgyhogy csak a szokásos. most egy kicsit ezen pörgök, de mindjárt véget ér a jelentkezési határidő, akkor nem tudom többé kicserélni az alkalmazott nyelvészetet valami más egyetem magyarszakára stb., és nem fogok pörögni. de milyen kínos volna, ha nem vennének fel az eltére. milyen kínos, még úgy is, hogy tíz (!) hely van arra a szakra, amit elsőnek megjelöltem. tíz. sokáig tartott ma, amíg rájöttem, hogy nem a kávétól remegek, hanem a továbbtanulásom kezdett el nyomasztani. (mint mindig.)
végül mégis beadom magyartanárira, hátha mégsem tudok letenni két nyelvvizsgát két hónap alatt + megfelelni egy német nyelvű online felvételin, különösen, hogy azt sem garantálja semmi, hogy egyáltalán megértettem a jelentkezési folyamatot, úgyhogy egész délután motivációs levelet írtam, és ahogy próbáltam felidézni, hogy miért akartam annyira magyartanár lenni hosszú éveken keresztül, rájöttem, hogy magyartanár szeretnék lenni. (gondolom, ez a fordulat mindenkit váratlanul ér.) viszont ha arra gondolok, hogy ó, ha nem vesznek fel az Álomegyetemre, magyartanár leszek, akkor villogni kezd előttem, hogy "pedagógus-életpályamodell", meg hogy "új közoktatási törvény", és el is megy a kedvem az egésztől. (ráadásul a motivációs levelem "hogy látom a jövőmet" része még nincs meg, és igazából nem akarok benne hazudni, hogy utólag ne legyen rossz szájízem miatta. pedagógus-életpályamodell.)
tehát mint az az előző bejegyzésből is kiderül, hogy az van, hogy a félév első hétfőjén úgy kelek fel, hogy de jó, ez a félév első hétfője, kiderül, hogy milyen szuper óráim lesznek, imádni fogom ezt a félévet, vágjunk bele stb., aztán persze az óráinkat nem tartják meg, de erről nem írnak kurzusmailt, hanem a helyszínen értesülhetsz róla, amit mégis megtartanak, arról kiderül, hogy szörnyű lesz, beszippant az egyetemi bürokrácia, és annyira fáradtan estünk haza, hogy éjfél előtt már aludtam. éjfél előtt aludtam. éjfél előtt.
természetesen ezek után ma arra ébredtem, hogy a macska nyalogatja az orrom és rágja a hajamat, wtf. ma addig nyafogtam, amíg a lakótársam nem főzött nekem is egy kávét.
petíciót kellene beadni az index eltörléséért. tegnap három órát álltam sorba a TO-n, és amikor fél ötkor, tehát a TO zárása után fél órával bekerültem, az akkor már érthető módon szörnyen ideges TO-snak próbálhattam elmagyarázni, hogy azért nem adtam le időben, mert az egyik tanárom késve adta le a vizsgalapot, ezért nem került be a jegy az ETR-be, de mivel ennek ellenére megpróbáltam leadni pénteken (illetve a lakótársam próbálta meg leadni a saját indexével együtt, én akkor ugyanis a TáTK-n adtam le a másik indexem, és kerestem a könyvtárat, ahol még soha nem jártam, csak hogy igazolást szerezzek onnan, hogy nincs ott tartozásom), csak az index meg az ETR nem egyezése miatt visszapattantam róluk, de tettek egy kis jelet az indexembe, hogy nem kell pótdíjat fizetnem. egyetemi bürokrácia, miért vagy ennyire elviselhetetlen, miért.
ma takarítottam, találtam hat narancssárga pingponglabdát, egy gumilabdát és további két csörgős cicajátéklabdát. természetesen mindet ugyanott. következtetés nincs, de szeretném, ha elkezdődne végre ez a félév, mert így egész nap csak az álomegyetem honlapját böngészem, meg rémüldözök, hogy hogy nem fognak felvenni, ahelyett, hogy elkezdenék végre a nyelvvizsgáimra készülni. következtetés még mindig nincs.
ha az enyém lenne az egykori Golf, később Vörös Csillag szálló, én sem takaríttatnám el előle a járdáról a havat, hulljon csak a férgese.

(edit: ok, internet szerint nagykövetségé, nem magánszemélyé, de ha nagykövetség lennék, akkor halmozottan kutya kötelességem lenne rendben tartani a kastélyom környékét, tényleg mindenhol lehet normálisan közlekedni, kivéve ott. ja, hogy Libériában nincs hó. amúgy ha az enyém lenne, beengednék mindenkit, kívülről gyönyörű, állítólag nagyon szép belülről is.)
hétfőn indul a félév, és döntöttem, nincs B terv, nem jelentkezek Magyarországon mesterre, nem azért, mert nem akarok hazajönni, vagy mert el tudnám képzelni bárhol máshol az életem, bár tény, hogy a hallgatói szerződésnek már a léte is frusztrál, hanem azért, mert nem akarok magamnak kiskapukat hagyni, ideje végre célirányosan azt csinálnom, amit nagyon szeretnék. most kell két nyelvvizsga, egy diploma meg egy nagy adag szerencse. (meg a képességeim racionális méregetése még egy ideig, hátha mégis az derül ki, hogy a suszter unokája maradjon annál a fánál, amelyiket kapta.)
ma úgy alakult, hogy ki kellett mennem a Kökire, ahol kb. azóta nem jártam, hogy onnan elköltöztünk, az élmény természetesen még úgy is az eszembe juttatott egy csomó mindent, hogy ez a köki már nem az a köki.
az egyik, amit az eszembe juttatott, hogy nem sokkal a költözés előtt kezdtem blogot naplót írni (kilencvenkilenc január egy). idézem: "Elköltöztünk. Tátra. Nem a Tátrába, mert az egy hegy, hanem Tát+ra." ne ijedjetek meg, ezt a poént kilencéves korom óta soha nem sütöttem el újra.
a másik, amit az eszembe juttatott, hogy a kispesti éveinkből szinte csak az állatokra emlékszem: a zebrapintyeinkre (amik végül a szemétledobóban végezték), az első hörcsögömre (amelyiket eltemettük a barátnőmmel a bokrok közé) és természetesen Döncire, a macskára, aki szeretett az ablakpárkányon napozni, amíg ki nem zuhant a hetedikről. (részben ennek az élménynek köszönhető, hogy a cicánkat csak cicahámmal engedjük ki a teraszra, bár ilyen magasról esve szerintem csak a lábát törhetné el…
ma reggel elmentem a meggyógyított laptopomért a világ végére, voltam a DAAD információs irodában (jól odacsuktam az ujjam az ajtónál, viszont kaptam egy csomó prospektust, és válaszoltak azokra a kérdéseimre, amiket fel mertem tenni, a többit majd inkább emailben), az Educatio központba (semmilyen kérdésemre nem válaszoltak, mondjuk ezen nem is lepődtem meg), voltam a bankban is mindenfélét intézni, az EC-ben is voltam, összeraktam a CV-met, jelentkeztem egy állásra (és még ma fogok másik néhány helyre is azért a biztonság kedvéért), és most főzök, pedig még mindig nincs este.
érettségi előtt álló fiatal persze semmi pénzért nem lennék, de mesterszakra jelentkezés előtt álló fiatalnak lenni sem olyan könnyű, mondjuk semminek lenni nem lehet túl könnyű, jelentkezzen, akinek stabil jövőképe van, és biztos benne, hogy eléri. vagy stabil jelenképe. egészen délelőtt tízig volt A, B, C és D tervem, amiből az A, amit szeretnék, a többi meg, amit kicsit. a sok mászkálás után eldöntöttem, ho…
ha írok, az is baj, ha nem írok, az is baj. azt mondták ma, hogy nem csinálok a blogon túl nagy kampányt a cicának, ezt sajnálom, mert a cica különben irtó cuki, úgyhogy gyorsan le is fényképeztem a webcammal, ahogy itt alszik a mellkasom alatt, tessék. mondjuk a fényképen nem hallatszik a dorombolás, pedig az a legjobb az egészben. (ki kellene számolni, hogy hány óra dorombolással hány perc alomtakarítást lehet "kiváltani".) viszont ha véletlenül mégis felvennének külföldre, akkor persze nem nagyon tudom, hogy mit fogunk csinálni a macskával, ez mostanában mindennap felmerülő kérdés. úgyhogy arra gondoltam, hogy kisorsolhatnám a blogolvasók között IP-cím alapján, hogy ki vigyázhat rá. (ne féljetek, amúgy nem.)
ma rátaláltam arra a szakra, ami nem csak "na jó, ez érdekel, ezt elvégzem, hogy legyen egy egyetemi diplomám", hanem "ezt akarom, ezt ezt ezt ezt", csak úgy néz ki, a szak nem akar engem. (a bemeneti követelménye egy olyan szak, ami nincs Magyarországon, és elég sok helyen szerepel, hogy "csak erről a szakról, illetve ezzel egyenértékű szakról lehet bejutni, nincs bűvészkedés a kreditekkel meg a kurzusok elfogadtatásával".) még az is megfordult a fejemben, hogy BA-ra jelentkezek oda. amúgy a legutóbbi ilyen szak, amit kinéztem magamnak, megszűnik jövőre, úgyhogy nincs szerencsém ilyen téren.
azt írta az internet, hogy a macska akkor lesz a legegészségesebb, ha azt eszi, amit mi, úgyhogy a pizzát már nagyon szépen eszi, a két kis cuki mancsa közé fogva, na de a kávéba belelefetyelés meg a magnéziumtabletta megrágcsálása már mégiscsak túlzás egy kicsit.
a napi "na, mégiscsak tél lett végre, éppen akkor, amikor már mindenki lemondott róla" élmény mégsem az volt, hogy bokáig érő hóban kellett utat törnöm magamnak a fogasig*, vagy hogy hólapátot is vittünk a kori mellé, hogy csináljunk magunknak pályát a tavon, hanem az, amikor álltam a HÉV-megállóban, és mivel negyed órát kellett várnom a HÉV-re, vettem egy csokit a trafikban, hogy az majd átmelegít egy picit, de a csoki is meg volt fagyva.

*tudom, hogy ez semmi, az egyik részem csalódott is, hogy csak ennyi van, ez a tíz centi hó jutott nekünk idénre, becsüljük meg magunkat, a másik részemnek viszont nincs (már) korcsolyázós, szánkózós, kirándulós stb. téli ruhája, csak olyan "fogastól villamosig, villamostól metróig, metrótól az egyetemig/könyvtárig" téli ruhája. ez a felem leginkább a teraszajtón keresztül szereti bámulni a havas kertet.
ma egész Budakalász kint korcsolyázott, biciklizett, hokizott, szánkózott, rohangált, kutyát sétáltatott, piknikezett a tavon. én meg csak botladoztam ott, és élveztem, hogy milyen jó meleg a húgom hótaposója a zarás "bakancsomhoz" képest.
ó, konyhaszekrény! nézd, mosogató! látod, fiókok!
igen, ma is elmentünk az ikeába nyálat csorgatni. (meg pohárért. amúgy az ikeában van vegetáriánuskaviár, algából van, még nem ajánlom, mert még nem próbáltuk ki, de mindenesetre elég izgalmasan hangzik.)
ma vettem a rózsamintás nadrágomhoz egy rókás pulcsit, és csak itthon jöttem rá, hogy ez mennyire kisherceg.
mondjuk jobban szeretnék egy olyan világban élni, ahol a "de jó, végre tél lesz egy kicsit" gondolat nem okozna azonnali lelkifurdalást, és nem vonzaná magával a "vajon ezt hogyan élik túl, akik a Rege parkban laknak" gondolatot.
kedves városlakók, ne aggódjatok, tegnap este a Költő utcánál szembejött a hókotró, és ment lefelé (szerintem idefent laknak valahol a hókotrók, már egy csomószor láttam kósza hókotrókat a hegyen, amikor még csak nem is fagyott), én sem aggódom, leginkább az a dilemmám, hogy megpróbáljak-e egy szánkót kölcsönkérni valakitől, vagy üljek ki az összes takarónkban a teraszra, és csak nézzem, hogy milyen szép lesz. (és reménykedjek, hogy a motorosfutár majd utat tör magának a pizzával valahogy.)


(a pizzáról jut az eszembe, hogy a "szeretnék a város legmenőbb vegetáriánus éttermében ebédelni egyszer, ha úgy érzem, hogy megérdemlem" projekt egyszerűen megbukott, mert nem találok ilyen helyet. pedig most szerintem megérdemelném. [ha ti tudtok, ajánlhattok.] bezzeg Svájc. igazából két út van előttem: vagy megtanulok főzni, vagy pizzamérgezésben elpusztulok.)
arról, hogyan szegi meg az ember a maga által alkotott szabályokat véletlenül. gondoltam, hogy kiveszek valami jó kis német ponyvát regényt a villamosra, aztán egyszerre megakadt a szemem a Die letzte Fenstergiraffe címen, és akkor már végem volt, nem hagyhattam ott, hogy megkeressem az eredetit, mert azért erről a címről ordít, hogy magyar, hanem haza kellett hoznom németül. mindegy, így talán még izgalmasabb: hogyan lehet interpretálni a posztszocializmus regényét olyanoknak, akiknek a Demokratie sokkal inkább selbstverständlich, wie uns. persze nem csak ezért.
én is érzem, hogy valahol valami nem stimmel ebben az okfejtésben, de azon gondolkodtam tegnap, hogy nőnek lenni sokkal jobb, mint férfinak (ideáig rendben van, ezt mindig így gondolom), mert ha egy nő ráébred, hogy nem különösebben tehetséges semmiben, nem különösebben okos stb., és a munkájában sem tudott kiteljesedni, még mindig ott van a számára a "jó családanya" szerepe, ami társadalmilag eléggé elfogadott, tehát ha meghátrál az akadályok elől (amire én különösen hajlamos vagyok), még mindig mondhatja, hogy "nem meghátráltam, csak már családot szerettem volna alapítani". egy férfi ilyet nem mondhat, a "jó családapa" szerep létezik ugyan, de elvárás, hogy a férfi másban teljesedjen ki. de akkor miért nem akar minden férfi nő lenni.
tegnap, amikor a fszekes gépen a 2002-es (2002! az tíz éve volt!) wordot próbáltam rábírni a varázslatos hosszú szöveg + nagy képek kombóra (nem ment amúgy, kölcsön kellett kérnem egy laptopot), újra a gimnáziumban éreztem magam, amikor p. már akkor is ősöreg laptopján open office-szal próbáltuk betördelni a Szigmát. (akkor tanultam meg, hogy célfeladathoz célprogram.) néha hiányoznak azok a folyosók, a könyvtárban viszont legfőképpen a büfé hiányzik. á, mindegy.