ha lenne olyan sportág, hogy fogas után futás, akkor tegnap triatlonoztam volna, így csak nagyon kimerültem ettől a biciklizés Leányfaluig – pancsi – biciklizés haza – színház dologtól, viszont nem csoda, hogy a Szirénének a 2010. év legjobb drámája lett, mert tényleg nagyon jó, szeretném azonnal újranézni úgy, hogy éppen nem esem össze a fáradtságtól. és hát ez a biciklizős dolog is nagyon hiányzott, akármennyire is izomlázam van ma, mégis megérte. legurultam az Istenhegyin (!!!), nagyon jó érzés, de vennem kell egy új bukósisakot. (meg ez a pancsizás is eléggé kiütött, tavaly nyáron kétszer voltam vízben, egyszer bedobtak a Balatonba ruhástul, egyszer meg beleestem a Dunába ruhástul, ebből nagyjából kiderül, kb. mennyire szeretek úszni. néha viszont kell.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések