szuper, hogy kihívott németóráról az angoltanárom, hogy most beszélgethetek egy igazi amerikai lánnyal (native speaker!), viszont amikor fél óra múlva visszamentem németre, már semmilyen nyelven nem tudtam megszólalni, és elfelejtettem olyan csoporttársaim nevét, akiket három éve ismerek. bábel. egyébként a nap, nem annyira meglepő módon, az angol nyelvtani tesztek megoldásának jegyében telt, legalábbis addig, amíg (kis rávezetéssel) fel nem fedeztem a british council oldalán a játékokat. a többit, ugye, magatoktól is kitaláljátok.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések