arra ébredtünk, hogy a macska kiborítja magának a konyhapulton a száraztápot, úgy látszik, egyszerűbbnek tűnt kiszolgálnia magát, mint felkelteni minket, végülis miért is kelnénk fel szombaton már reggel hétkor, ugye. aki viszont korán kel, egész délelőtt aranyat lel. az a jó abban, hogy tavasz van, hogy már nemcsak a kézfejem, hanem az alkarom is összevissza van karmolva. gondoltam, hogy csinálok egy "cuki cica ül a teraszon / fekszik valamelyikünkön" képet, hogy valami pozitív is legyen, ne pedig csak macska-ellenpropagandra, de elromlott a fényképezőgépem, úgyhogy képzeljétek ide. csíkos.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések